MENÜ

 

 

Niche, réspiac vállalkozási ötletek

Ha sikeres internetes vállalkozást keresel, a niche, réspiac vállalkozási ötletek között keress olyan ötletet, amelyet meg akarsz és meg tudsz valósítani. Az összes internetes vállalkozás közül azok a lényegesen eredményesebbek, amelyek egy adott probléma megoldásával foglalkoznak. Sokakban felmerül a kérdés, hogy miért van ez így. Hisz a mindenkihez szóló írásokat mindenki elolvashatja, mig a réspiacra, niche ötletekre célzó írásokat csak az érintettek olvassák el.

Miért a nichevel,  réspiaccal foglalkozz?

Amikor egy vevő, csak úgy nézelődni, betér egy általános boltba, még nem tudja, hogy akar-e egyáltalán vásárolni. Azt sem tudja, hogy mi az, ami érdekli. Nézelődik a termékek között, azután vagy megtetszik neki valami, vagy nem. Nincs rá statisztikai adat, én legalább is nem találtam ilyen adatot, de a statisztikus ismerőseim azt mondják, az ilyen vevők 80 százaléka semmit se vesz és még csak el sem gondolkodik a vásárlás lehetőségén. A vevők16 százalékának megtetszik valami és arra gondol, hogy legközelebb majd jobban megnézi az adott terméktipust, 3-an vásárolnak valami csekélységet és csak egyről mondhatjuk erl, hogy komoly vevő. A statisztikát javítják az önkiszolgálók, ahol a vevőnek a kijáratnál levő kasszánál felteszik a kérdést, hogy mit szeretett volna venni és bizony eléggé ciki azt mondani, hogy semmit, csak úgy nézelődött.

Ha az általános vevő, csak úgy nézelődni, betér egy szakosított boltba, mondjuk óraboltba, akkor szinte biztos, hogy az órák érdeklik. Az ilyen vevők 80 százaléka itt sem vesz semmit, de 16 valami csekélysággel távozik és 4 vásárol valami komomyabb árút, amit már korábban is meg szeretett volna venni.

Hasonló az arány a websopoknál is. Ezért teljesítenek sokkal jobb eredménnyel a szakosított webshopok, mint az általános, mindent áruló internetes boltok. A „való világban” általában drágább egy szakosított boltot felszerelni, mint az általános boltokat. A webshopok esetében azonban sem a hely, sem a marketing nem drágább. Miért ne foglalkoznál akkor inkább a szakosított boltokkal? Kisebb a konkurencia, könnyebben kommunikálhatsz a vevőkkel, hisz tudod, mi az ami érdekli őket... Ez pedig a niche, vagyis a réspiac online vállalkozás egyik hatalmas előnye.

Azt szokták mondani: Aki mindenkihez szól, az senkihez se beszél. Ezért is ajánlom neked inkább a niche, réspiac vállalkozási ötleteket. A legtöbb sikeres internetes vállalkozás valamilyen réspiacra épült. Ilyen niche, réspiac vállalkozási ötletek alapján jöttek létre az internetes keresők, a térképek, a különboző fényképgalériák, de még maga a vállalkozási ötleteket ismertető honlapok, blogok, portálok is. Niche, réspiac vállalkozások az online hirdetési oldalak, különösen, ha nem általánosan apróhirdetéssel, hanem valamire szakosodott hirdetéssel foglalkoznak. Ezek közül a legismertebbek a használt autók és az ingatlanok internetes hirdetési oldalai.

És niche, réspiac internetes vállalkozások közé sorolható a másik legtöbbet látogatott internetes oldal, blog, portál csoport, a hirdetési oldalak is. De van ahol még ezt a réspiacot is tovább szűkítették és például egyes problémával küzdő emberek számára indítottak ismerkedési oldalt, vagy meghatározott földrajzi helyhez kötötték az ismerkedési oldalt.

Célcsoport

A niche, réspiac vállalkozási ötlet lényege, hogy a termékedet ne mindenki, hanem csak egy csoport igényelje. Ilyen niche vállalkozási ötletet, illetve réspiacot biztosító célcsoportok lehetnek a következők: nők, fiatalok, mozgássérültek, budapestiek, mezőgazdasági termelők... Azután szűkítheted is ezt a kört: legyenek mondjuk az egyedül élő nők, a vállalkozás indítására túlságosan fiatal fiatalok, a mozgássérült sportolók, a közelmultban budapestre költözött fővárosiak... Te határozod meg a célcsoportodat. Olyan célcsoportot választjál, ami legjobban megfelel a terméked, szolgáltatásod értékesítésének. Itt még fontos elmondanom azt, hogy vigyázz, ne szűkítsd le túl kicsira a célcsoportot, mert ha a célcsoport már olyan kicsi, hogy alig biztosíthat számodra vevőt, a vállalkozásod biztosan sikertelen lesz. Ugyanígy fontos az is, hogy ha eredményes akarsz lenni, akkor csakis olyan emberek legyenek a célcsoportodban, akiknek van pénzük és hajlandók fizetni a problémájuk megoldását segítő szolgáltatásért vagy árucikkért.

Nagyon sok olyan célcsoport van, ahol a célcsoport tagjai nem hajlandók szolgáltatásokat, árucikkeket vásárolni. Csupán szórakozni lépnek fel az Internetre és csak szórakozásból keresik fel az egyes oldalakat. Ilyenek például az útleírások olvasói, az autós teszteket figyelemmel kisérő emberek, vagy az egyes kártyajátékok kedvelői. Ez azonban nem azt jelenti, hogy erre a csoportra nem építhetsz eredményes niche, réspiac internetes vállalkozást. Ez ugyanis az az eset, amikor a jövedelmedet nem a célcsoport biztosítja, hanem az oldalon megjelenő reklámok. Kereshetsz megfelelő reklámozókat, de akár affiliate reklámokat is felrakhatsz az oldalra.

Ilyen esetben azonban mindig gondolj arra, hogy a reklámozásra kerülő tárgy vagy szolgáltatás legyen összhangban valamilyen formában a niche vállalkozási ötletedet képező honlappal vagy bloggal. Nem sok eséllyel hirdethetsz ugyanis mondjuk horgolócérnát egy autós internetes oldalon, vagy konyhai kisgépeket  egy férfi testépítők számára készített sportoldalon. De eredményes lehet az élelmiszer adalékanyagok hirdetése egy dolgozó nők számára készült oldalon, vagy hotel, éterem, nyaralás, utazás hirdetése közőpkorú családos férfiaknak szánt oldalon.

Probléma

A probléma a másik tényező, amivel niche, réspiac vállalkozási ötletet hozhatsz létre. Ha mondjuk vállalkozási ötleteket ajánlasz, akkor máris egy olyan niche vállalkozásod van, réspiacon dolgozol, amelyet a vállalkozás indítását tervezők látogatnak. De a probléma meghatározása ettől sokkal fontosabb. Keress a célcsoportod számára minél égetőbb problémát. Sokan ezt a két fontos feladatot éppen ellenkező sorrendben csinálják és nagyon eredményesek: Keresnek egy olyan problémát, aminek a megoldása adott embercsoport számára égetően fontos. És ha ez adott, adott a célcsoportjuk is: Azok az emberek, akik ezzel a problémával küszködnek. Ha például glutenmentes ételek receptjeit tartalmazó receptkönyvet írsz és árulsz, akkor a célpiacod már adott: a lisztérzékeny emberek.

Égető problémája van  a munkát kereső embereknek, a valamilyen betegségben szenvedőknek, az egészséges, hosszú életre vágyó embereknek, a pénzhiányban szenvedőknek. De megoldásra váró probléma a honlapok látogatottságának növelése, az internetes eladás és szolgáltatás ismertetése, az egyes számítógépes programok ismerete, a nyelvtanulás, társkeresés, ismerkedés is. Ha problémát keresel előbb, indulj ki a következőkből:

  • Milyenek az emberek?
  • Milyenek szeretnének az embrerek lenni?
  • Mire van az embereknek szüksége?

Vegyél egy papírlapot és sorra írd fel azokat a válaszokat, amelyek erre a kérdéscsoportra az eszedbe jutnak. Ne állj meg 20 válasz előtt. Utánna tedd fel magadnak a következő kérdéscsoportot:

  • Mit tudsz annyira, hogy azt akár internetes ismeret kibővítésével taníthatnád
  • Milyen munkát végeztél eddig, milyen szakmákkal kapcsolatban van ismereted
  • Mi a hobbid (A hobbiddal kapcsolatos plusz ismereteket az Interneten is megszerezheted)?

Ezekre a kérdésekre is válaszolj. Itt is az legyen a célod, hogy legalább 20 választ találj. Azután vedd magad elé a két lapot és keress 3-5 olyan válasz párost, amelyek megfelelnek egymásnak. Ez a válasz páros alkotja az egyik internetes vállalkozási ötleted alapját. Ha ennél többet találsz, ird fel őket sorba egy papírlapra, majd gondolkozz el azon, hogy te melyiket tudnád eredményesebben csinálni. És a kérdésre adott válaszok alapján sorra tegyél számokat eléjük. Az 1-es a neked legjobban megfelelő válaszpáros elé kerüljön, majd a 2-es a 3-as következzen és így tovább. A legjobb, ha 3 olyan válasz-párost találsz, amelyik kiemelkedik a mezőnyből. Lehet ennél több is, de semmiképpen se választjál ötnél többet.

Ha ezzel megvagy, adottak a problémák. Sorra határozd meg azokat a célcsoportokat, amelyek az egyes problémák célcsoportjai.

Niche témák keresése

Keress olyan problémákat, amelyek megoldásáért az emberek hajlandók lennének és birnának is fizetni. Az egyik városban egy vállalkozó például fürdőkabinokat nyitott a hajléktalanok számára. A megnyitásra kapott vissza nem térítendő támogatást is. A valóban niche ötletre épülő vállalkozás mégis megbukott, mert a szolgáltatás használói később nem tudtak fizetni a szolgáltatásért, neki tehát csak költségei (víz, villanyárom, telekhasználati díj) voltak, jövedelme nem. Legyél tehát körültekintő. De hidd el nagyon sok olyan probléma van, amelyre niche, réspiac vállalkozásodat építheted. Csak néhány példa:

  • Szakácskönyv babaételekkel
  • Babaápolási tanácsadó
  • Fogyókúrát segítő testedző
  • Alakformáló edzési tanácsadó
  • Szingli internetes találkahely
  • Tanácsadás frissen elváltaknak
  • Foglalkoztatási tanácsadás munkát keresőknek
  • Éremgyüjtők virtuális klubja
  • Nyaralási tanácsadó
  • Gyereknevelési tanácsadó nehezen kezelhető gyerekek szüleinek
  • Magyarnyelv oktatás külföldön született és élö magyaroknak
  • Használt autó vásárlási tanácsadás
  • Lakásépítés tervezési tanácsadó
  • Kertrendezési tanácsadó
  • Szobanövény termesztési tanácsadó
  • Kutyagondozási tanácsadó
  • Kézműipari oktató különböző kézműves szakmákra
  • Kézimunka oktató különböző kézimunkákhoz
  • Levelezőtárs közvetítés...

Keress tehát egy olyan problémát, amelynek megoldása annyira fontos egy embercsoport számára, hogy annak megoldásáért hajlandók fizetni is és amely problémára te tudsz megoldást javasolni. Vagy a baráti körben, esetleg az interneten tudsz találni megfelelő megoldást. És építsd fel erre a problémára a niche, réspiac vállalkozási ötletedet.

A niche, réspiac vállalkozások marketingje

A marketing minden vállalkozási ötlet megvalósításánál kulcskérdés. Nem az a kérdés, hogy mennyit költesz marketingre, hanem hogy milyen a marketinged. A niche vállalkozási ötletek legjobb marketingje a szakmai cikkekre épülő bejegyzések sorozata a közösségi oldalakon. Ha jók az írásaid, információkat osztasz meg, az emberek meg fogják osztani a cikkedet és az nem csak a te kedvelőihez jutnak el, hanem sokkal szélesebb réteghez. Ez a marketing forma ingyenes, csak a munkádat kell befektetned. Jelentős az is, hogy a kérdésben érintettek szakembernek fognak tartani, erős bizalom épül ki az irányodba, aminek eredményeként az értékesítés is sokkal könnyebb lesz.

Az előző alcím alatt felsoroltaktól lényegesen több ötletet találsz az „Online vállalkozási ötletek listája” című ingyenes anyagban. Lényeges az is, hogy az ötleteket olvasva találhatsz olyan ötletet is, ami a listában ugyan nem is szerepel, de mégis felépíthetsz rá egy megfelelően jövedelmező niche, réspiac vállalkozást.

Nagyon jó reklámozási hely a Pinterest is. Igaz igyan, hogy az Instagram most jobban népszerűbb, de valamit tudni kell: Ha Pinterestre felteszel egy megfelelő pint, ami a niche, réspiac vállalkozási ötletedről szól és a blogodra, honlapodra vagy portálodra mutató linkje van, azt hónapok, évek mulva is olvassák és megosztják majd az emberek. Ha az Instagramra teszel ki egy megfelelő fényképet, holnap már nem lesz látható, tehát újat kell feltenned. És ahelyett, hogy a niche, réspiac vállalkozási ötleted megvalósításával foglalkoznál, te az instagram reklámozással foglalkozol majd nap mint nap.

Ha elküldöd a neved (hogyan szóllíthatlak) és az e-amil címedet, ingyenesen elküldöm neked a listát. A címem: miksa.beer@gmail.com. Ez az anyag a lista mellett tartalmaz néhány fontos ismertetőt is. Remélem, jó hasznát veszed majd és találsz magadnak néhány vállalkozási ötletet, vagy passzív jövedelmet biztosító ötletet.

Ha többet szeretnél megtudni az internetes jövedelmszerzéssel és passzív jövedelem biztosításával a niche, réspiac vállalkozási ötletekkel kapcsolatban, ajánlom neked a következő blogot és honlapot, illetve azok oldalait:

A különböző vállalkozási ötletekkel foglalkozó blog természetesen külön foglalkozik a niche, réspiac vállalkozási ötletekkel  is. Ezt a blogot a következő szövegre kattintva találod meg:

Az ajánlott oldal amely ugyancsak tartalmaz a niche, réspiac vállalkozási ötleteket keresők számára figyelmet érdemlő információkat, a következő URL címen találod.

És egy +, természetesen ingyen és nem csak a niche, réspiac kedvelőinek

Ez a + nem csak azoknak szól, akik niche, réspiac vállalkozási ötletet szeretnének indítani, hanem a cikk valamennyi olvasójához. Ha van már vállalkozásod, van blogod és honlapod, szivesen megjelentetem a vállalkozásodról szóló PR cikkedet ingyen. De kérlek, tényleges PR cikket írj. Ne azt írd le, hogy a vállalat hogyan és miért keletkezett. Készíts egy vázlatot. Gondolj arra, az, hogy az, hogy a cikket elolvassák-e vagy sem, az első két sorban dől el. Tehát ebben a két sorban írd le a terméked vagy szolgáltatásod lényegét, de úgy, hogy azzal megragadod a potenciális érdeklődők figyelmét.

Keresd meg, hogy a terméked, vagy szolgáltatásod iránt érdeklődők milyen szavakat írnának be a keresőbe. Ezek a kulcsszavaid. Ha problémád van kulcsszókereséssel, vagy a ma annyiszor eredményesebben használt hosszú kulcsszóval, írd meg a címemre és segítek a megfelelő kulcsszavak megtalálásával. Írd meg mivel foglalkozol, mivel legyen kapcsolatos a kulcsszó. A segítség természetesen ingyenes. (Sőt, az ismerőseidnek is ingyen segítek, ha továbbadod nekik ezt az információt.) Pontosabban megnézem, hogy az Internetet látogatók milyen szavakra keresnek rá a legtöbbször. Figyelembe veszem azt is, hogy az egyes kulcsszavakkal kapcsolatban hány blog vagy honlap készült (milyen erős a konkurencia) és elküldök neked egy javaslatot, amiből te kiválaszthatod azt az 1-3 kulcsszavat, amire a cikkedet majd felépíted.

Írj egy minimum 2000, legtöbb 2100 szavas cikket a termékedről vagy szolgáltatásodról. Tördeld a szöveget 5-7 közcímmel, amelyek közül legalább 2-ben (de ne mindben szerepeljen a kulcszsó). Hasonlóan a szöveget bontsd 5-10 soros bekezdésekre. Minden bekezdésben legyen legalább 3 mondat. Ne feled el, hogy a szövegben 100-150 esetben szerepeljen a kulcsszó, de ez ne képezzen szóismétlést. Legyen benne felsorolás és egy sötét, vagy dőlt betűkkel kiemelt 8-10 soros rész is, amely természetesen tartalmazza a kulcsszavat.

És ami ugyancsak fontos, szerepeljen a szövegben az oldaladra utaló link is. Akár több különböző helyre utaló linket is szerepeltethetsz (legtöbb 5-öt). Fontos, hogy a linkek közül egy esetében a link előtt és a link utáni mondatban szerepeljen a kulcsszó. Ugyancsak egy linket kialakíthatsz úgy is, hogy az a kulcsszó legyen. Amennyiben ez gondot okoz, segíthetek, természetesen ingyen. A PR cikkeket a következő címre várom: miksa.beer@gmail.com.

Asztali nézet